Akasztották a hóhért... 

No nem ingatlanban, de egy szekrény erejéig. Volt egy (IKEA) szekrényem, amit már évek óta nem használtam. Szivességből volt itt-ott, ill. a család használta. De most úgy alakult, hogy már "nem kellett senkinek". Gondoltam eladom. Minek vesződjek vele, a pénz meg mindig jól jön (ha nem is volt sok).

Felraktam a Vaterára. És akkor jött a nagy kérdés: Mennyiért??? (szaknyelven: ÁR)

Mivel nekem (jó) pár éve 100 ezerbe volt, gondoltam, 50-et még biztos ér. Az a baj, hogy csak én gondoltam... :( Nem nagyon volt kapkodás utána. Egy aukció ki is futott érvényes licit nélkül. Mit volt mit tenni, lejjebb vittem az árat. Persze fájt. Hogy az én szekrényemet elkótyavetyéljem?!

Aztán észbe kaptam. Most tényleg 10-15 ezer ft-on görcsölök? Persze jó lenne annyival többet kapni, de ha nem adják meg, akkor hiába lenne jó. Nekem csak nyűg, vigyék amennyiért viszik! Az egyik érdeklődővel levelezésbe bonyolódtunk, gyakorlatilag levélben megbeszéltük az árat. Levittem oda a minimálárat, rálicitált, elvitte. Tegnap el is szállította, ki is fizette (én meg a Vaterának a jutalékot!), kész, ennyi volt.

Tudom, hogy 10-15 ezer ft az nem 10-15 millió ft. De a lényeg ugyanaz: Ha szabadulni akarsz tőle, akkor adod annyiért, amennyiért viszik. Ha nem, akkor meg kerülgeted, és szívod a fogad, hogy benne áll a pénzed.

Megmagyarázni mindent meg lehet, de a tények makacs dolgok.

(ja, egy népi mondás szerint: a magyarázat olyan, mint a s*gglyuk. Mindenkinek van, de igazából senki se kíváncsi a másikéra! bocsi! ;) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.